Színészek, zenészek, trónörökösök, népszerű és ismert arcok, akiket a világon szinte mindenki be tud azonosítani. Azt viszont nem gondoltuk volna, hogy tehetségük ennyire szerteágazó. Mondhatnánk, hogy igazi tálentumok, hiszen képesek halmozni a művészeti ismereteiket, vagyis a színészkedés és a zenész létforma mellett a festészetben is bravúrozni. A bejegyzésben olyan közismert emberek alkotásait ismerhetitek meg, akik… Tovább »
Hírességek, akik titokban festőművésznek álltak
Színészek, zenészek, trónörökösök, népszerű és ismert arcok, akiket a világon szinte mindenki be tud azonosítani. Azt viszont nem gondoltuk volna, hogy tehetségük ennyire szerteágazó. Mondhatnánk, hogy igazi tálentumok, hiszen képesek halmozni a művészeti ismereteiket, vagyis a színészkedés és a zenész létforma mellett a festészetben is bravúrozni. A bejegyzésben olyan közismert emberek alkotásait ismerhetitek meg, akik… Tovább »

Vannak olyan művészek, akik napjainkban is meghatározó alakok, képeiket, életrajzukat előszeretettel tanulmányozzuk és olvassuk, a róluk készült filmeket pedig imádjuk. A magam nevében legalábbis bátran állíthatom ezt, köztudottan a festészetért rajongók táborába tartozom. Ezért is esett le az állam, amikor megláttam azokat a képeket, melyek a korábbi századok legnagyobbjainak alkotótereit illetve azok másolatait mutatják meg....
Különösebben sosem voltam oda a mandalákért, azok közé az emberek közé tartozom, akik nem színeztek ki egyetlen mintát sem, és nem is nagyon érdeklődtek ez után a hóbort után. Szóval a papírra rajzolt körök nem hatottak meg, de amit ma láttam, az már annál inkább. A természetben mindent meg lehet találni, és nincs is jobb…
A napokban volt szerencsém egy szuper alkotóműhelyben eltölteni pár órát és megfigyelni az alkotófolyamatokat az ott dolgozók és a serényen tevékenykedők oldaláról is. Mindig is tudtam, hogy a kreatív tevékenységekben való elmerülés felér egy terápiával, de azt nem gondoltam, hogy ezzel tényleg mindenki így van, aki gyakorol valamiféle kézműves vagy művészeti témájú foglalatosságot....
El tudnátok képzelni egy Klimt festményt egy szobron? Pontosabban a művész egyik modelljét, amint épp egy hatalmas utcai szoborról köszön vissza miközben éppen hazafelé sétáltok? Nem egy furcsa ötlet, amit az előbb felvázoltam, ugyanis él Prágában egy lány, akinek a hobbija lett extrém “holmikat”, vagyis inkább öltözékeket kötni a köztéri emelvényekre. ...
Hónapok óta jönnek szembe velem különböző felületeken olyan képek, vagyis igazából montázsok, amelyeken Vincent Van Gogh szerepel, na de nem a régimódi valójában, hanem egy nagyon is trendi, manapság menő stílusban. Van Gogh kifejezetten celeb lett a divatot követő emberek számára, minden holmi menő, amin festményei, vagy éppen ő maga köszön vissza. De ez ugyanígy…
(Lelkes) Instagram használóként mindig elámulok milyen tehetséges embereket lehet megismerni, nyomon követni a felületen. Legkedvesebb – persze csak a blogolás után – elfoglaltságom, a festés miatt szeretek inspirációt meríteni és motiválódni ezen a felületen is. Szeretem, hogy amatőr művészek munkáit is megfigyelhetem és tanulmányozhatom, sőt támogathatom kedveléseimmel és hozzászólásaimmal. Jó ideje már, hogy elém kerültek egy…
Nagyon szeretem a különleges dolgokat, mindent, ami nem a megszokott módon zajlik, mindent, ami valami újat mutat, sőt túlmutat a klasszikus megvilágításon. Most is egy ilyen újító alkotót találtam és hoztam el nektek, hiszen azon túl, hogy érdekes rajzokat készít, különleges vásznat használ hozzájuk: régi könyvek lapjait. A határozott fekete, fehér és piros színekkel egyenesen…
Mostanában sok képmegosztó portálon és művészeti oldalon látok olyan farmer nadrágokat, amik designosan tele vannak fröccsentve festékkel, de mégsem az az érzésem, hogy véletlenül összekenődtek ezek a cuccok, hanem az, hogy remekül mutatnak a színes pacák, és valódi bohém és művész hatást kölcsönöznek. Nem utolsó sorban pedig nem csak egy műteremben vagy munkaruhaként állják meg…
Élek halok a művészetekért, mert úgy érzem a lelkemet színesíti meg. Sokféleségével megragadja az emberi szépérzéket és kicsit kényeztetve azt, eleget tesz küldetésének: meglep, elgondolkodtat, lenyűgöz, gyönyörködtet. Engem már gyerekkoromban magával ragadott a festészet, és az oly sokak által feleslegesnek tartott rajz és művészettörténet órákon én lelkesen szippantottam magamba a tudnivalókat. Tudtam, hogy számomra hasznos…
Manapság nagyon divatosak a különféle internetes kihívások. Fotókkal, feladatokkal, kérdésekkel, válaszokkal, de mit szólnátok egy olyan kihíváshoz, ahol kézzel fogható alkotások vannak a középpontban, és nem egy hét vagy egy hónap a szóban forgó kihívás időtartama, hanem száz kerek nap. Mit tudnátok száz napon keresztül elkészíteni, megalkotni, megfőzni, lefotózni, lerajzolni, megvarrni, megvalósítani? Nos ebben a…
Szeretek a neten böngészni, inspirációt és témaötleteket gyűjteni. Mindig találok valami olyat, ami számomra különleges és tudok belőle meríteni, kicsit kiemelni valamit a saját kreatív tevékenységeimbe. De nem csak ezért jók a különféle alkotók munkáit nézegetni, hanem azért is, mert nektek is meg tudom mutatni őket, vagyis továbbítani valami olyan értéket, ami a mindennapokat színessé…
Ismét egy szuper művészre bukkantam böngészés közben, és mivel ez a csodás művész bögréket készít, amikért amúgy is nagyon nagyon odavagyok, teljesen elfogott a csodálat érzése. Nagyon különleges alkotások ezek, azt hiszem én bármelyikből szívesen kortyolnám a reggeli kávémat, és egyértelműen azt érezném, hogy különleges dolog történik velem. Olvass tovább és meg fogod érteni miről…
Néha olyan realisztikus festményeket tár elénk az internet világa, hogy egy percre megzavarodunk és nem is tudjuk megkülönböztetni az alkotásokat. Fotó vagy festmény? Mindkettőt el tudjuk képzelni egy óriásplakát alapjaként, egy jó reklám hátterének, de az otthonunk díszeként is csupán azért, hogy gyönyörködhessünk bennük. A következő teszt nagyon különleges érzékelést kíván majd: a szemünk lesz…
Folytatással jelentkezem, vagyis egy következő teszttel, amelyben ismét világhíres festményeket hoztam. Nem csak azt tudhatjátok meg, milyen címet viselnek a művészi alkotások, de érdekességekre is lelhettek a megoldások között. Ha tetszett az első festményes kvízem, akkor vágjatok bele a másodikba is! Jó szórakozást! ...
Mit szólnátok, ha olyan válltáskátok lenne, amelyben kisállatok laknak? Netán még rátok is néznek, miközben épp a munkába, az oviba vagy bevásárolni siettek? Egy kreatív designer különleges táskákat varr, melyeket kézzel festett állatfigurákkal egészíti ki, pontosabban beleköltözteti őket a szütyők zsebeibe. Nagyon eredeti és aranyos ötlet! A táskák láttán azt hiszem mindenki megtalálhatja a saját…
Ismét egy olyan művészre bukkantam, aki nem csak fogyasztja a kávét, de alkot is vele. Pontosabban fest és rajzol, méghozzá olyan portrékat, amelyek témájukat tekintve elsősorban az érzelmeket fejezik ki. Egy mosoly vagy egy könny, szomorúság vagy boldogság, mind mind egyértelműen határozzák meg a kép hangulatát.. És a kávé is, hiszen csodálatos árnyalataival teszi különlegessé az…
Rájössz melyik híres festményről van szó, ha csak egy bizonyos részletét látod? A teszt során a világ leghíresebb képei között lépegethetsz. Te mennyit tudsz róluk? Most kiderül!...
A művészet szerteágazó, nem állapodik meg, és a művészek szeretik feszegetni a határait. Miért is ne? Ha túlmutat valami a megszokottságon, az máris egy nagyon különleges és újfajta élményt teremt. Amikor valaki túllép a korlátokon, és művészetét egyedivé téve valami különleges eszközt vagy alapot választ tehetségének megmutatására, akkor mindig valami nagyon egyedi születik. Ebben a bejegyzésben egy…
A Művészetek Völgye egy kulturális rendezvénysorozat, mely idén július 22. és 31. között már 26. alkalommal kerül megrendezésre. A kezdetekben hét településen (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti, Öcs, Pula, Nagyvázsony) zajló művészeti fesztivál már csak három településsel működik, de különleges hangulatát és varázsát ma is őrzi. A fesztivál tíz napon át várja az odalátogatókat, akik nem csak egy…