Színészek, zenészek, trónörökösök, népszerű és ismert arcok, akiket a világon szinte mindenki be tud azonosítani. Azt viszont nem gondoltuk volna, hogy tehetségük ennyire szerteágazó. Mondhatnánk, hogy igazi tálentumok, hiszen képesek halmozni a művészeti ismereteiket, vagyis a színészkedés és a zenész létforma mellett a festészetben is bravúrozni. A bejegyzésben olyan közismert emberek alkotásait ismerhetitek meg, akik… Tovább »
Hírességek, akik titokban festőművésznek álltak
Színészek, zenészek, trónörökösök, népszerű és ismert arcok, akiket a világon szinte mindenki be tud azonosítani. Azt viszont nem gondoltuk volna, hogy tehetségük ennyire szerteágazó. Mondhatnánk, hogy igazi tálentumok, hiszen képesek halmozni a művészeti ismereteiket, vagyis a színészkedés és a zenész létforma mellett a festészetben is bravúrozni. A bejegyzésben olyan közismert emberek alkotásait ismerhetitek meg, akik… Tovább »

Ismét sikerült rátalálnom egy olyan különleges alkotóra, aki nem csak hogy eddig ismeretlen területre evezett műveinek megalkotását illetően, de két olyan témát dolgozott össze, amiről sosem jutna eszébe egy földi halandónak, hogy valami jó is kisülhet belőle. Ő azonban gondolt egy óriásit, vette a világ egyik legnépszerűbb filmjének karaktereit és hozzájuk adott egy nagy adag…
A napokban volt szerencsém egy szuper alkotóműhelyben eltölteni pár órát és megfigyelni az alkotófolyamatokat az ott dolgozók és a serényen tevékenykedők oldaláról is. Mindig is tudtam, hogy a kreatív tevékenységekben való elmerülés felér egy terápiával, de azt nem gondoltam, hogy ezzel tényleg mindenki így van, aki gyakorol valamiféle kézműves vagy művészeti témájú foglalatosságot....
(Lelkes) Instagram használóként mindig elámulok milyen tehetséges embereket lehet megismerni, nyomon követni a felületen. Legkedvesebb – persze csak a blogolás után – elfoglaltságom, a festés miatt szeretek inspirációt meríteni és motiválódni ezen a felületen is. Szeretem, hogy amatőr művészek munkáit is megfigyelhetem és tanulmányozhatom, sőt támogathatom kedveléseimmel és hozzászólásaimmal. Jó ideje már, hogy elém kerültek egy…
Élek halok a művészetekért, mert úgy érzem a lelkemet színesíti meg. Sokféleségével megragadja az emberi szépérzéket és kicsit kényeztetve azt, eleget tesz küldetésének: meglep, elgondolkodtat, lenyűgöz, gyönyörködtet. Engem már gyerekkoromban magával ragadott a festészet, és az oly sokak által feleslegesnek tartott rajz és művészettörténet órákon én lelkesen szippantottam magamba a tudnivalókat. Tudtam, hogy számomra hasznos…
Ismét egy szuper művészre bukkantam böngészés közben, és mivel ez a csodás művész bögréket készít, amikért amúgy is nagyon nagyon odavagyok, teljesen elfogott a csodálat érzése. Nagyon különleges alkotások ezek, azt hiszem én bármelyikből szívesen kortyolnám a reggeli kávémat, és egyértelműen azt érezném, hogy különleges dolog történik velem. Olvass tovább és meg fogod érteni miről…
Nancy Woland és Beka Zaridze autodidakta művészek, akik mágikus és misztkus világot kreálnak alkotásaikkal, melyből 24 képet láthattok most. A 24-es szám amúgy különös jelentéssel bír a fiatal pár számára, ugyanis ezen a napon találkoztak egymással először. Amikor az emberek megkérdezik őket, hogyan jött az ötlet, hogy levelekre fessenek, a válasz csak ennyi: a szerelemből. Csak sétálgattak együtt…
Sokszor van olyan hangulatom, hogy nekilátnék valaminek, de nem tudom minek. Hiányzik az inspiráció, vagy az a bizonyos löket, hogy na..! De olyan is van, hogy lusta vagyok előszedni a cuccokat, amikkel kreatívkodhatnék. Milyen kevesen múlik az egész.. Ha bemész egy szobába, ahol az asztalon üres papír és ceruza van “felejtve”, előbb vagy utóbb biztosan nekilátsz rajzolni….