Kre.Art.

Példaképek az Instagram-on

(Lelkes) Instagram használóként mindig elámulok milyen tehetséges embereket lehet megismerni, nyomon követni a felületen. Legkedvesebb – persze csak a blogolás után – elfoglaltságom, a festés miatt szeretek inspirációt meríteni és motiválódni ezen a felületen is. Szeretem, hogy amatőr művészek munkáit is megfigyelhetem és tanulmányozhatom, sőt támogathatom kedveléseimmel és hozzászólásaimmal. Jó ideje már, hogy elém kerültek egy bizonyos művész munkái, amiket nem tudtam elfelejteni. Újra és újra rám köszöntek festményei és én mindig találtam bennük valami különlegeset. És mivel egy egyszerű lépésbe került az egész, felkerestem a művészt és kifaggattam művei és egy felettébb érdekes projekt  kapcsán, hogy aztán bemutathassam nektek is. 

Paula Callejas Ecuadorban született és ott is nőtt fel, ahogy afelé mondani szokás: Ecuador fővárosában, Quito-ban. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen az Egyesült Államokban járhatott egyetemre, ahol aztán belsőépítész diplomát szerzett.

“Festek, amióta az eszemet tudom, de csak nemrégiben kezdtem el magamat művésznek nevezni és az igazi szenvedélyemnek élni.”

A 30 nap alatt 30 projektről:

Ez év szeptemberében Paula csatlakozott egy kihíváshoz, aminek a lényege egy folyamatos alkotási hullám, pontosabban harminc napon át minden nap egy új mű elkészítése. A lelkes művész elhatározta, hogy részt vesz a projektben, és témájának a nőket választotta, hozzájuk pedig a virágot társította, mint állandó kiegészítőt és kvázi fő tematikát. A képeket elnézve nagyon is meghatározó a virágtéma, és persze nem mehetünk el a festmények központi vonzáspontja mellett sem, hiszen a nők karakterét hatalmas szempárjaik definiálják. 

“Az, hogy belevágtam ebbe a kihívásba – vagyis hogy újat alkossak meghatározott időn belül – nem csupán erőt, de nagyon nagy fegyelmet is igényelt. De ez vezetett el ahhoz, hogy rövid időn belül hatalmas lépést tegyek a művészetemet illetően. Ez volt a második alkalom, hogy részt vettem hasonló kihívásban, és a tapasztalatokat rendkívül hasznosnak találom. Nagyon sokat tanultam kevés idő alatt. Számomra – egy autodidakta művész számára – ez egy tökéletes feladat volt.”

“Megtapasztaltam még egy érdekes dolgot ebben a projektben, méghozzá azt, hogy nem volt időm javítani a munkáimon vagy elölről kezdeni azokat. Ebből kifolyólag egy nagyon őszinte munkafolyamatot éltem át: minden az aminek látszik. Nem volt idő az újragondolásra.”

Íme a 30 napos kihívás eredménye, hát nem csodásak?! 

“Azért festek, mert boldoggá tesz. A festés álmodozás, nyugalom és menekvés is. Általában női arcokat festek,, mindenféle nőt, mindenféle arcot. Megosztom a műveimet, mert a legnagyobb álmom az, hogy az emberek szépséget találjanak bennük. És ebben a szépségben a közönség osztozzon a gondolkodásomban és abban a végtelen lehetőségben, amit megélek, amikor a képeket festem. Ez a történet minden arc mögött. Mert talán te vagy az egyik, akinek megtetszik valamelyik női alakom.. Adj hozzá történetet, érezd a magadénak és próbálj meg a szemükön keresztül élni..”

És, hogy miért lett számomra Paula példakép? Mert végigcsinált egy olyan kihívást, egy olyan feladatot, amivel nem csak hatalmas fejlődést, de igazi alázatot is tanúsított. Azt mondta nekem hogy a következő projekt sorozatba belecsatlakozhatok, és kipróbálhatom milyen is egy ilyen hosszú munkafolyamat. Annyi biztos, hogy sikerült elindítania bennem a kihívás iránti vágyat, próbaképpen pedig csináltam magamnak egy saját kihívást. Én ugyan csak tíz képet készítettem el ugyanazzal a témával, de nem volt könnyű, viszont annál inspirálóbb. A művészetben az a szép, hogy mindig van hová fejlődni, mindig van új és új lehetőség. Mindenkiből lehet példakép..

Paula képeit itt nézegetheted tovább: instagram vagy facebook oldalain.

forrás és képek: Paula Callejas

Köszönöm, hogy a Kre.Art. oldalára látogattál!

Ha tetszett a bejegyzésem oszd meg másokkal is!

Ha csatlakozni szeretnél a facebook oldalamhoz, kattints a képre! 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!