Kre.Art.

Kreatív tavaszi ruhatár – mindenkinek lapulnak kincsek a szekrényében

Megérkezett a tavasz, ami nem csak azt jelenti, hogy többet süt a nap, és ébredésnek indul a természet, hanem azt is, hogy téli, meleg ruháinkat szépen lassan fel kell hogy váltsák a kényelmesebb és lengébb darabok. Eltesszük a szekrény mélyére a téli kabátokat, csizmákat és bakancsokat, és előkerülnek azok a holmik, amik tavaly ősszel pihenőre mentek. Az előszedett ruhák viszont sokszor már nem örvendenek igazi tetszésnek. A hónapok elteltével esetleg formálódott az ízlésünk, és már nem tartjuk annyira izgalmas vagy trendi darabnak azt, amit korábban szívesen viseltünk. De az is lehet, hogy kinyúlt, megfakult ruhákkal találkozunk a szekrény mélyén. Az ember amúgy is folyton változik, az öltözködési stílusa pedig vele együtt. A bejegyzésben tippeket hoztam arra, hogyan lehet egyszerűen, alapdarabokkal stílusos tavaszi megjelenést elérni. Ha régi ruháidat “kinőtted” vagy meguntad és újítanál, de nincs lehetőséged egy gardróbnyi új holmi beszerzésére, akkor talán ezek a támpontok segíthetnek majd.

Mit vegyek fel?! Ugye ismerős? 

Tavasszal nagyon sokféleképpen feldobhatjuk az öltözékünket. Vége a fogcsikorgató hidegnek és a vastag garbókat végre levehetjük, vagyis jöhetnek azok a szettek, amiket különleges ékszerek, mintás sálak és divatos kardigánok dobnak fel. De hogyan játszhatunk ezekkel a kiegészítőkkel, úgy, hogy alapdarabokkal kombináljuk őket?

Én mindig is a letisztult és egyszerű stílusban hittem. Nem szeretem a csicsát, a csillogó köves öveket és pólókat, annál inkább viszont az olyan cuccokat, amelyek megmutatják az embert, vagyis magára a viselőre, a személyiségére hívják fel a figyelmet. A kreativitás, az ötletesség és az egyediség a külső megjelenésben is maximálisan ott van. Az (is) vagy, amit viselsz. Klisék ide vagy oda, én ebben hiszek. 

Szóval szerintem..

..egy jó farmer mindig kell. A női szekrények abszolút alapdarabja a farmer. Biztosan mindenkinek van legalább egy klasszikus kék színű és egy fekete nadrágja. Ez az a ruhadarab, ami egyértelműen örök és nagyon hasznos is a különféle stílusok kombinálásában. Lehet elegáns egy inggel vagy blúzzal felvéve, de lehet laza és hétköznapi is egy egyszerű szabású pólóval, pulcsival viselve. Kötelező darab!

..legyen sportos és csini cipőnk is!  Nyilván egy nőnek nem csak két pár lábbelije van, de az mindenképpen hasznos, ha válogathatunk a stílusok között. Ezért sem árt, ha van kifejezetten csinos, alkalmakhoz illő; munkába járós kényelmes, de kissé elegáns; és vásárlásra, edzésre, hétvégi programokra való “szaladgálós” sport vagy tornacipő. Manapság mondjuk már ez is összemosódott. Nem fog senki sem furán nézni ránk, ha például egy csinosabb nadrág és blúz kombinációhoz egy slip on-t vagy egy klasszikus edzőcipőt veszünk fel. A lényeg, hogy hangulatában passzoljon a szereléshez, és az összkép szemrevaló legyen. Minél egyedibb annál jobb! Azt hiszem ez a mondat ma már szlogenként is megállná a helyét.

..kellenek egyszínű felsők, blúzok, pólók, hosszú ujjú vékonyabb pulcsik. Tudom, hogy sokan unalmasnak tartják a minta vagy felirat nélküli ruhadarabokat, de én azt mondom, hogy az egyszerű is lehet különleges. Ha egy egyszínű felsőt választasz, azt nagyon jól kiegészítheted például egy egyedi szabású vagy színű zakóval, egy izgalmas mintájú sállal vagy kendővel, egy kardigánnal és persze számos ékszerrel. Egy klasszikus formájú fekete póló például máris nagyon egyedi lesz egy óriás kék vagy sárga nyaklánccal. Az egyszerű darabokat ráadásul nagyon ügyesen lehet a kiegészítőkkel kombinálni és izgalmassá tenni, anélkül, hogy bárki is észrevenné, hogy ugyanaz a felső gyakrabban van rajtunk. 

..viseljünk vidám – virágos, színes, pöttyös – kendőket, sálakat. Rólam sokan tudják, hogy sálmániás vagyok. Az év mind a tizenkét hónapjában képes vagyok sálat viselni. Igen, még nyáron is, ha reggel kicsit hűvösebb van. Nagyon szuper kiegészítőnek tartom, és sok esetben olyan alapdarabnak, ami meghatározza az egész megjelenésemet. Lehet egyszínű vagy erősen mintás, mindig jól jön egy laza hangulatú szett elérése érdekében. 

..előkerülhetnek a könnyed szoknyák. A jó idővel és az egyre melegebb napokkal szépen lassan elővehetjük a szoknyáinkat is. Már ha szeretjük és tudjuk is viselni őket. Választhatunk egybe ruhát vagy sima szoknyácskát is, mintáktól függően pedig hozzá illő felsőrészt, dzsekit, hosszabb kardigánt, sálat is. A tavaszban az a jó, hogy játszhatunk a könnyed és vidám mintákkal, és megteremthetjük az évszaknak megfelelő hangulatot. 

..ne spóroljunk az ékszerekkel -nyaklánc, karkötő, óra, gyűrűk, fülbevalók, napszemüvegek. Az ékszerek mindig is díszítő funkciót láttak el egy egy szett összeállításánál. Hordhatunk ezüstöt, aranyat, de bőven válogathatunk bizsuk között is. Legyen gyöngy, fa vagy drótból hajlított ékszer, remekül feldobhatjuk velük hétköznapi vagy alkalmi viseleteinket is. 

..kalapot is bátran viseljünk!  Pár éve újra divat lett klasszikusabb formájú, esetleg férfiasabb kalapokat viselni, akár farmeres szetthez, akár egy csinosabb tavaszi kabáthoz illesztve. Nagyon különleges hatást érhetünk el velük, arról nem is beszélve, hogy az erős napsütésben még hasznos funkciójuk is van. Nőies és örök! 

..egy különleges táska is jól jön. Lehet óriási, vagy kicsi, hiszen táskák terén is nagyon változatos a divat. Semmi sem régimódi, még egy padláson talált tíz- húszéves darab is simán bevállalható. Nagyon trendi manapság a hátizsák – a modernebb és futurisztikus stílustól kezdve az igazi csatos hippi zsákokig minden. Válltáskák és klasszikus ridikülök, mintás bevásárlószatyrok és vászon tornazsákok, jöhet bármi! A feltűnő színek nagyon izgalmas hatást tudnak elérni. Például egy talpig fekete szetthez egy neonszínű táska és hasonló árnyalatú nyaklánc teljesen megbolondítja majd a megjelenést!

..nem árt egy hosszú és rövid tavaszi kabát sem. A kiskabátok ideje jön, az a “csak felkapom és indulok” kabátos időszak. A legjobb és legkényelmesebb indulások ideje. Válassz a napi szettedhez is megfelelő kiskabátot! Van, aki szeretni a hosszabb fazonokat – ápol és eltakar -, van aki a rövidebb dzsekiket hordja szívesen. Mindegyik stílusos tud lenni, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat benne! 

Azt gondolhatnátok, hogy ez sok holmi, amit felsoroltam egy vagyonba kerülhet, de ez nem így van. Először is, ha alaposan átnézitek a ruhatáratokat biztosan rengeteg olyan kincset fogtok találni, amire már nem is emlékeztek, vagy amit nem nagyon hordotok, mert azt gondoljátok túl egyszerű, unalmas, nem egyedi. Ügyesnek kell lenni, és a meglévő ruháinkat újragondolni. Kiegészítőkkel változatossá tenni, és elsőre össze nem illő darabokat is összepárosítani. Ma már nincs extrém a divatot illetően. Szóval csak bátran! A másik, hogy ha tényleg szeretnétek beújítani pár izgalmas cuccot, akkor menjetek el egy jó – én a kilósra szavazok – turkálóba. Ezek az üzletek ma már nagyon odafigyelnek a kínálatra és többé kevésbé minőségi árut kínálnak. Nagyon megéri, mert pár ezer forintból jó pár ruhadarabot be tudtok majd szerezni, arról nem is beszélve, hogy az új cuccok kevés eséllyel fognak szembejönni velünk az utcán. És még egy tipp: lehet ruhákat cserélgetni tesókkal, barátnőkkel is. Nagyon népszerű hétvégi program egy házi garázsvásár. Ilyenkor mindenki elviheti megunt cuccait és elcserélheti, vagy szimplán odaajánlhatja másnak. Jó ötlet egy egy ilyen házi turi után ruhagyűjtőkbe vagy különböző szociális intézményekbe vinni a “maradékot” Azon túl, hogy mindenki jól jár a régi lepasszolásával és valami új megszerzésével, még jó célra is ajánlhatja a jó állapotú, de már használatlan holmikat. 

Ugye, hogy nem is olyan nehéz ez?

Na nézzünk csak körül a szekrényben máris… 🙂 

képek forrása: pexels, stocksnap.io

 

Köszönöm, hogy a Kre.Art. oldalára látogattál!

Ha tetszett a bejegyzésem oszd meg másokkal is!

Ha csatlakozni szeretnél a facebook oldalamhoz, kattints a képre! 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!