Nem véletlenül pasiknak, hiszen az egész ötlet egy pasitól származik. Az enyémtől.. Jött ugyanis a gondolat, hogy kéne valamiféle részekre bontott rendszerező, hogy ne csak úgy szétszórva, ilyen olyan tartókban legyenek pakolva a fiús holmik, hanem igazán szépen és rendezetten. Mert azért a rendet szeretjük, mindennek legyen meg a helye. Gondoltam szuper, ötlet megvan, és közösen gondolhatjuk majd ki a részleteket. Ha már segítséget kaptam, miért ne legyen ez egy közös diy alkotás?!
Hobbiboltba mentünk, ahol nagyon sokféle fa tároló megtalálható. Kicsi, nagy, üvegfedeles, fafedeles, fedél nélküli, négy részes, hat részes, kilenc részes, stb.. Mindegyik darab nyers fa színű, vagyis szinte ordít, hogy “kezdj velem valamit”. Végül a kilenc blokkos mellett döntöttünk, mondanom sem kell, potom összegért szereztük be. Az első ötlet a decoupage technikás szalvétázás volt, de egyre jobbnak és egyszerűbbnek tűnt a festés. A temperát választottam, mert könnyű vele dolgozni, vizezhettem, hogy hamarabb befedje az üres felületeket, és a száradási ideje is gyors volt. A rekeszek kifestése lassúbb munka volt, de megérte. Nagyon szép barna színe lett a tárolónknak, és kitaláltuk azt is, hogy legyen az egésznek egy kissé kopottabb vintage hangulata, hogy izgalmasabb legyen az összhatás. Ehhez egy durva ecsetet és fekete temperát használtam, hanyagul és laza mozdulatokkal csíkokat húztam a felületre. Amikor az egész megszáradt, tartósítás céljából, egyszerű lakkal lekentem az egészet, és a száradás után készen is lettem a tárolóval.
Mutatom a folyamatot képekben:
Hozzávalók: fa doboz, tempera, egy vastagabb ecset, víz, zsepi, újságpapír alátétnek (nálam sima papír volt kéznél)
1. Festés: alaposan! két részletben csináltam, először a belső blokkokat, majd az oldalakat, és az egész száradása után tértem vissza a hátlaphoz.
2.Szárítás: hiába vízbázisú festék, inkább hagyjunk rá több időt, akár egy órát is.
3.Mintázás: épphogy belemártottam a festékbe az ecset végét, és nagyon óvatosan, nem rányomva húztam rá a “csíkokat” a száradt festékre.
4.Lakkozás: sok szárítási idő kell neki, én hagytam egy éjszakára, biztos ami biztos alapon. Azzal is számolni kell, hogy a lakk kicsit sötétít majd az eredti színen, nálam szuper lett a végeredmény:
Majd jöhetett a legjobb része a dolognak: megtöltöttük a dobozkát a “kacatokkal”. Aprópénz, kulcs, rágógumi, pengető, adathordozó, karóra… Mindenkinek a saját ízlése szerint.
Vágjatok bele, jó muri a közös kreatívkodás! 🙂
Természetesen nem hagyhattam pár nélkül a pasis tárolót, ezért készítettem egy csajosat is, de kicsit más technikával. Ha kíváncsiak vagytok a lányos tároló elkészítésének részleteire, megnézhetitek a következő posztban.
Ha tetszett a bejegyzésem, látogass el a Kre.Art facebook oldalára is!
Köszönöm, hogy a Kre.Art. oldalára látogattál!
Ha tetszett a bejegyzésem oszd meg másokkal is!
Ha csatlakozni szeretnél a facebook oldalamhoz, kattints a képre!