Kre.Art.

Jeges kávékocka a forró napokra

Ismét kávé téma, és az előző kávéimádós bejegyzésem után most, egy nagyon érdekes formában hozom el nektek a feketét, azért, hogy a nyári melegben frissítőként is fogyaszthassátok. Sok videóban láttam már ezt a módszert, és mindig is ki akartam próbálni, aztán egy nagyon helyes jégkockatartó és egy hirtelen elgondolás meghozta az eredményt is: jeges kávékockát készítettem. A művelet nagyon könnyű, és őszintén mondhatom, hogy az így elkészített kávé igazi különlegesség lett. 

Szóval lefőztem egy jó feketét, megvártam míg kihűlt, és a szívecske formákat adó jégkocka tartómba töltögettem az egészet egy kisebb kancsó segítségével. Kicsit vicces hadművelet volt, mert folyton félrefolyt a kávém, szóval kevésbé elegánsan, de azért sikerült minden formába folyadéknak kerülnie. (Ha elkészítitek, akkor készüljetek fel rá, hogy minden úszni fog a kávéban.. Törlőkendő legyen bekészítve!)  A porciózást követően fagyasztóba tettem a szíveket, és pár óra elteltével langyos tejbe löttyintettem néhány darabot. Gyönyörű látvány volt, ahogy a jéghideg kávéformák elkezdenek olvadni, és körkörös táncot járnak a felmelegített tejben. Cukor nélkül fogyasztottam végül, mert olyannyira krémes ízt éreztem, hogy feleslegesnek is tartottam az édesítést. Meglepő, de lágyabb és könnyedebb volt a kávém, mint klasszikus módon elkészítve.

Próbáljátok ki, akár reggel is! : ) 

*** 

Köszönöm, hogy a Kre.Art. oldalára látogattál!

Ha tetszett a bejegyzésem oszd meg másokkal is!

Ha csatlakozni szeretnél a facebook oldalamhoz, kattints a képre! 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!